30 éves születésnapját ünnepelte a Continental Budapesten - VIDEÓRIPORT

30 éves születésnapját ünnepelte a Continental Budapesten - VIDEÓRIPORT

Varga Mihály a Continental budapesti működésének 30. évfordulóján

Kapacitásbővítés, új technológiák és a piaci lehetőségek kihasználása: a Continental csoport budapesti gyárának 30. évfordulós ünnepségén az új technológiák kialakításában, a kutatás-fejlesztésben és az innovációban élen járó céget köszöntöttek.

Keszte Róbert, a Continental Automotive Kft. ügyvezető igazgatója a rendezvényen jelezte: a Continental a világ egyik vezető technológiai vállalata, Magyarországon hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal van jelen, és a bérelt munkaerővel együtt több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A vállalat debreceni elektronikai gyárának zöldmezős beruházása 2018. harmadik negyedévében kezdődött el.

A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti telephelyén csúcstechnológiás elektronikai termékek gyártását végi, melyek az autóipar három megatrendjének megfelelően az önvezető, internetre kapcsolódó és elektromosan meghajtott járművek kulcskomponensei. Ezen termékek piacának bővülése és a Continental piacvezető technológiáinak térnyerése miatt jelentős új piaci lehetőségek előtt áll, amelyek megvalósításához gyártási kapacitásbővítésre van szükség.

A bővülés egyik fő területe az autók internetkapcsolatát létrehozó telematic control unit és az utasok szórakoztatását és információellátását szolgáló infotainment rendszerek gyártásának felfuttatása. A másik jelentősen bővülő terület az elektromos- és hibridhajtású autók elektronikai rendszereinek gyártása, nagyfeszültségű inverterek, alacsonyfeszültségű egyenáramú konverterek és integrált motor-generátorok gyártása. Emellett továbbra is fontos és stabil üzleti terület marad az önvezető autók fékezésére is alkalmas fékvezérlők gyártása.

A kapacitásbővítés pedig együtt jár új gyártási és raktározási épületek létrehozásával: a Continental a tervek szerint 7000 négyzetméter gyártási területtel bővíti a budapesti Napmátka utcai telephelyét a 2018-2020 időszakban. Ez a bővítés nem csak az alapterület-növelést jelent, hanem a telephely építményeinek és infrastruktúrájának teljes újraépítését is, ami 25 év folyamatos üzemelés után szükségessé vált.

Az új termékek gyártósorai az Ipar 4.0 technológiák minden új vívmányát tartalmazni fogják, hiszen budapesti gyár egyike a Nemzetgazdasági Minisztérium által „Ipar 4.0. Mintagyár" címmel kitüntetett létesítményeinek. Ezzel a hazai ipar technológiai színvonalának javításához is hozzájárulnak, és támogatják a magyarországi beszállítóikat, hogy e technológiák alkalmazásában partnereik legyenek.

A bővülő termelési kapacitáshoz természetesen bővülő munkatársi gárda is tartozik. A hatékonyságnövelés és az Ipar 4.0 technológiák folyamatos bevezetése miatt a létszámigény eltolódik a gyártásban dolgozó kollégák felöl a szellemi tevékenységet folytató munkatársak javára.

A Continental AG az elmúlt évtizedben mintegy 500 millió eurót fektetett be Magyarországon. A cégcsoport világszinten 2018-ban 44,4 milliárd eurós forgalmat ért el, jelenleg közel 245 ezer alkalmazottat foglalkoztat 60 országban.