A Bosch három új beruházást indít Makláron

A Bosch három új beruházást indít Makláron

A maklári Robert Bosch Automotive Steering 3 projektet indít, mely fejlesztések keretében egyrészt hidraulikus kormányműveket felváltó újgenerációs elektromos kormányművek gyártását valósítja meg, valamint bővíti a gyártási kapacitást, és új technológiákat vezet be, és mindezek mellett egy globális szolgáltató központot is létre hoz. A 3 beruházás összesen 180 új munkahelyet teremt, összvolumene pedig meghaladja az 52,5 milliárd forintot.

A Robert Bosch Automotive Steering Kft. személygépjárművekbe kormányműveket, tehergépjárművek számára kormányoszlopokat, kormánytengelyeket és felújított alkatrészeket szállít a világ több mint 100 járműgyártójának. A 2003-ban alapított vállalat Egerben hagyományos, hidraulikus, míg Makláron elektromos kormányműveket és tehergépjárművekbe való kormányrendszereket gyárt 2014 óta. A maklári gyárban 2015-ben kezdődött az elektromos kormányművek fő alkatrészeinek gyártása. Mostanra a két telephelyről évente több mint hárommillió kormányrendszer és azok alkatrészei kerülnek ki, többségük a legkorszerűbb, környezetbarát elektromos kormányrendszer (EPS).

A vállalat modern, üzemanyagtakarékos elektromos kormányműveivel szélesíti a Bosch csoport portfólióját és olyan rendszereket készít, amelyek a járművezetőt segítő asszisztenseknek, az elektromos és vezető nélküli járműveknek az alapját képezik.

A projektek keretében a vállalat összesen 70 ezer négyzetméter termelési és logisztikai területet, valamint egy integrált, modern szolgáltatóközpontot és irodai területet is kialakít Makláron. A gyárat 2023 év végéig a legmodernebb technológiákkal szerelik fel, gyártó, logisztikai, valamint kiszolgáló épületeket létesítenek és bővítenek, új gépeket telepítenek. A kapacitásbővítő beruházással növelik a maklári telephely versenyképességét és high-tech gyártó-, szerelő- és mérőeszközöket szereznek be.

A Bosch csoport kormányrendszerek üzletága a gyártás mellett megkezdte egy új szolgáltatóközpont (SSC) létrehozását is Makláron. A jövőben a szolgáltatóközpontból támogatják a Bosch csoport kormányrendszerek üzletágát világszerte; a tervek szerint az értékesítéstámogatás, a minőségbiztosítás, a műszaki fejlesztés, a stratégiai tervezés, az adatvédelem és a termékmenedzsment területén.