Átadták Európa egyik leginnovatívabb magasnyomásos alumíniumöntödéjét Apcon

Átadták Európa egyik leginnovatívabb magasnyomásos alumíniumöntödéjét Apcon

Magyar Levente, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes

Hivatalosan is átadták a CSABAcast új üzemét Apc településen, melyet a jelenlegi legmagasabb technikai és minőségi elvárásoknak megfelelő technológiával, illetve gépparkkal szereltek fel. A zöldmezős beruházás során felépített, mintegy 17 ezer négyzetméteres gyártóbázis a cég főtevékenységét adó könnyűfémöntés bővítését szolgálja. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködésével megvalósult 5,6 milliárd forintos beruházás 130 új munkahelyet teremt.

Magyar Levente, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes

Magyar Levente, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes

A magyar magánszemélyek tulajdonában álló CSABAcast Könnyűfémöntöde Kft. tevékenységi körébe nemcsak a nyomásos alumíniumöntvények, elsősorban gépjárműipari motoralkatrészek előállítása, de a tervezés és a megmunkálás is beletartozik. A gyártási tevékenység a heves megyei Apcon zajlik, a vállalat 2016-ban mintegy 8 millió alkatrészt gyártott és éves árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot, melynek több mint 95%-a export értékesítés volt. A beruházás eredményeként a cég árbevételét az elkövetkező 5 évben előreláthatólag 60%-kal fogja növelni, de a telephely lehetővé teszi akár a jelenlegi árbevétel megduplázását is.

A CSABAcast úgynevezett TIER1-es, közvetlen autóipari beszállító, vásárlóik között található például a Audi, a BMW, a Mercedes, vagy a Ford, de szállítanak más szektorokba is, ahol partnereik között található a Bosch, a MIELE és a ThyssenKrupp. A CSABAcast-ot 2017-ben a Budapesti Értéktőzsde beválasztotta az 50 leginspirálóbb sikeres magyar vállalat közé, a Londoni Értéktőzsde pedig beválogatta az 1000 leginspirálóbb és legdinamikusabb európai kis- középvállalat listájára.

A cég a folyamatos és egyre bővülő megrendelői kör eredményeképpen történetének legnagyobb bővítését hajtja végre és az 5,6 milliárd forintos beruházás 130 új munkahelyet eredményez Apcon a jelenlegi 240 fős létszámhoz képest. Az új, 17 000 négyzetméteres gyártóbázis és a telepített gépek lehetővé teszik, hogy az autógyárakkal kooperációban végzett magas színvonalú gyártástechnológiai és egyéb, a termékekre fókuszáló fejlesztések folytatódjanak, bővüljenek, elősegítve azt, hogy az elkövetkező években tovább növekedjen a hozzáadott érték aránya az előállított termékek, illetve szolgáltatások esetében.

A Budapesti Értéktőzsde beválasztotta az 50 leginspirálóbb sikeres magyar vállalat közé

A Budapesti Értéktőzsde beválasztotta az 50 leginspirálóbb sikeres magyar vállalat közé

A magyar gazdaság húzóágazata, a járműipar rekordévet zárt tavaly, bruttó hozzáadott értéke 2016-ban a teljes nemzetgazdasági hozzáadott érték 5,4%-át érte el. Az ágazat termelési értéke 1,8%-kal nőtt az előző évhez képest, és közel 8000 milliárd forintot ért el. Az export súlya a teljes árbevételben 92,2%-ot tett ki 2016-ban.

A járműgyártás további tartalékait jelzi, hogy a HIPA jelenleg 33 aktív, döntés előtti járműipari projektet kezel. Amennyiben a tárgyalási folyamatok végét követően a jelenleg ismert paraméterekkel valósulnak meg ezek a projektek, úgy a beruházások által összesen 9.191 új munkahely jön létre és 1.220,1 millió euró kerül befektetésre.