Járműipari sikertermék gyártásával bővített a ZF Magyarországon - VIDEÓ RIPORT

Járműipari sikertermék gyártásával bővített a ZF Magyarországon - VIDEÓ RIPORT

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

A német ZF ezentúl Egerben is gyártja a vezető autóipari vállalatok részére készülő nyolcsebességes, automata sebességváltóit. A helyszínválasztás mellett szólt az ott dolgozók szakmai tapasztalata és a kiváló infrastrukturális feltételek is. A mintegy 100 millió eurós beruházással felépített 40 ezer négyzetméteres gyártócsarnok termelési kapacitása 150 ezer váltó évente. Az Egri Ipari Parkban megvalósult beruházás 2019 végéig 770 munkahelyet teremt.

A több mint százéves hagyományokkal rendelkező vállalat a világ egyik legjelentősebb hajtómű-, kormánymű- és futóműgyártó konszernje, mely mintegy 146 ezer embernek ad munkát közel 40 országban és 230 telephelyen. 2017-ben több mint 36 milliárd euró árbevételt realizált, és a vállalatcsoport évente körülbelül az árbevétel 6-7%-át (2017-ben nagyjából 2,23 milliárd eurót, azaz mintegy 690 milliárd forintot) költi kutatásra és fejlesztésre, különösen a hatékony és elektromos hajtásokra és a balesetek nélküli világra koncentrálva. A ZF váltóival találkozhatunk többek között a Volvo, a Renault, a Volkswagen, Nissan és a MAN járműiben is.

A ZF Hungária Kft. már több mint 20 éve gyárt haszongépjármű sebességváltókat és a ZF csoporton belül saját fejlesztő és teszt központtal rendelkezik. A vállalat kezdetektől nagy hangsúlyt fektetett a magyarországi beszállítói háttér kiépítésére és az oktatási intézményekkel való együttműködésre. A szakmunkás utánpótlás biztosítása érdekében a cég 2006-tól saját szakmunkás képző tanműhellyel rendelkezik és az egri Bornemissza Gergely Szakmunkás Képző Intézettel folytat szoros együttműködést.

A ZF újabb magyarországi fejlesztése egyértelműen mutatja a szektor növekedési potenciálját, mint ahogy a hazai autógyártás erejét mutatja az is, hogy a világ 100 legnagyobb autóipari beszállítója közül több mint 40 vállalat van jelen Magyarországon. Az új telephellyel a vállalat kiterjeszti globális gyártási hálózatát, hiszen a személygépkocsikba beépítendő 8-fokozatú automata sebességváltó az egyik legsikeresebb termékük.

A fejlesztés munkahely teremtési fontosságát jelzi, hogy e beruházás kapcsán – melyet a vállalat tavaly jelentett be - a ZF idén februárban vehette át a „Az év legtöbb munkahelyet teremtő vállalata" díjat a HIPA által immár 7. alkalommal megszervezett „Év Befektetője" gálán.