Korea lett hazánk első számú befektetője 2021-ben

Korea lett hazánk első számú befektetője 2021-ben

V4 Korea Business Forum

A 2019-es eredményt megismételve, 2021-ben a Koreai Köztársaság immár második alkalommal végzett az első helyen hazánkban a külföldi működőtőke befeketések területén. A koreai vállalatok az idei esztendőben összesen közel 2,8 milliárd euró értékű magyarországi beruházásokról hoztak döntést, amelyek 3 és fél ezer új munkahelyet jelentenek a közeljövőben.


Erősödő koreai befektetői közösség

Az MNB adatai szerint a Koreai Köztársaság már 2019-ben is az 5. legnagyobb tőkebefektető volt hazánkban, és ez a pozíció várhatóan tovább erősödik a következő időszakban, hiszen 2019 után – amikor a Koreai Köztársaság Németországot először megelőzve volt az első számú beruházó Magyarországon – 2021-ben is a koreai vállalatok végeztek a befektetői lista élén.

A koreai Eximbank adatai szerint a 2018-2020 közötti időszakban Magyarország a 2. legtöbb koreai befektetést vonzotta az EU-n belül, a közép-kelet-európai régióban pedig az első helyre kerültünk, megelőzve a második helyezett Lengyelországot és a térségben harmadik Csehországot.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával 2014. és 2021. június 30. között 35 dél-koreai befektetőhöz köthető projekt kapcsán született pozitív döntés, ezek 6,2 milliárd euró befektetési volument és 10.399 új munkahelyet jelentenek a magyar nemzetgazdaság számára.

A befektetési volumen emelkedésével összhangban folyamatosan növekszik a hazai koreai vállalatok száma és foglalkoztatotti létszáma is. A KSH 2018-ban még 90 koreai céget tartott nyilván 11.072 fő munkavállalóval, a legfrissebb elérhető adatok szerint (forrás KOTRA és HIPA) azonban már 261 koreai vállalat működik hazánkban megközelítőleg 20.000 fős dolgozói létszámmal.

HIPA - KOTRA aláírási ceremónia

HIPA - KOTRA aláírási ceremónia


Szoros gazdaságdiplomáciai együttműködés

2021. novemberében, 20 évvel a legutóbbi koreai elnöki látogatást követően hazánkba utazott Mun Dzsein dél-koreai elnök. Az elnököt meghatározó koreai vállalatok vezetőiből álló üzleti delegáció is kísérte magyarországi útján, akik a program során a „V4-Korea Üzleti Fórum" keretében kaptak tájékoztatást a hazai üzleti és befektetési környezetről.

Mun Dzsein dél-koreai elnök hivatalos látogatása kiváló alkalmat adott arra is, hogy a Koreai befektetési- és kereskedelem-fejlesztési ügynökség (KOTRA) és a HIPA megállapodást kössön a már meglévő együttműködés intézményesítésének és hatékonyabbá tételének céljából. Az Együttműködési Megállapodás elősegíti, hogy a koreai befektetők, akik az elmúlt évek tendenciája alapján kiemelkedő szerepet töltenek be a Magyarországra irányuló működőtőke-beruházásokban, a lehető legmagasabb szintű szolgáltatásokat kaphassák befektetési döntéseik meghozatala során, valamint azt is, hogy Magyarországot kedvező befektetési helyszínként mutassuk be az érdeklődő koreai vállalatok számára.

Az Együttműködési Megállapodás aláírására a HIPA székházában került sor YU Jeoung Yeol, a KOTRA elnök – vezérigazgatója és Ésik Róbert, a HIPA vezérigazgatója részvételével.

A KOTRA-t, mint kereskedelmi-fejlesztési és befektetés-ösztönzési non-profit ügynökséget 1962-ben alapították. Jelenleg 140 országban képviselteti magát, melyek közül a magyarországi iroda 1988-ban nyílt meg. A KOTRA budapesti irodájának megnyitása óta töretlenül jó kapcsolatot ápol a magyarországi társszervezetével. A budapesti KOTRA tevékenységi körébe tartozik a kereskedelem-fejlesztés, befektetés-ösztönzés (elsősorban a Magyarországra történő koreai befektetéseket támogatják), valamint a közvetlen partner-keresés koreai cégek számára.