Novemberben ismét HIPA Tőkeakadémia - Jelentkezési lap és program

Novemberben ismét HIPA Tőkeakadémia - Jelentkezési lap és program

A 2017. tavaszi Tőkeakadémia résztvevői és előadói

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2017 őszén hatodik alkalommal szervezi meg Tőkeakadémia elnevezésű képzését, melyhez az idei évtől a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szakmai partnerként csatlakozott. A tőkebevonási ismeretek témában szervezett tanfolyam a már jól bevált kétszer kétnapos bontásban, vidéki helyszínen kerül megrendezésre. A Tőkeakadémia célja a magyar vállalkozások forrás-, illetve tőkebevonási ismereteinek, képességeinek fejlesztése, ezen keresztül pedig befektetéseket vonzó tulajdonságaik javítása. A képzés során korszerű piaci, üzlettervezési, pénzügyi, forrásbevonási és cégprezentációs ismereteket sajátíthatnak el a résztvevők.

Szakértő előadók osztják meg tapasztalataikat a résztvevőkkel
Szakértő előadók osztják meg tapasztalataikat a résztvevőkkel
  • Szeretné tudni milyen pénzügyi források állnak cége rendelkezésére?
  • Fejleszteni szeretné prezentációs készségeit?
  • Segítségre lenne szüksége üzleti terve elkészítéséhez?
  • Vonzóvá tenné vállalatát potenciális partnerei számára?
  • Kíváncsi rá, hogyan találhat a befektetőt vállalkozásához?
  • Érdekli, milyen feltételekkel léphet cége tőzsdére?

… akkor a Tőkeakadémia Önnek szól!

A képzés elsősorban olyan cégeknek, projektgazdáknak szól, akik az ötlet fázison már túljutottak, prototípussal vagy termékkel rendelkeznek. A résztvevők a 25-30 fős interaktív tréningen való részvétel során egymástól is tanulhatnak, tapasztalatot cserélhetnek. A szakmai ismeretek széleskörű bővítését a workshopokat vezető trénerek mellett meghívott hazai és külföldi szakértők,valamint a HIPA szakmai tanácsadói segítik. Az előadások mellett, az M27 ABSOLVO vezető tanácsadóinak irányításával, kiscsoportos feladatok megoldása révén nyílik lehetőség az elhangzottak gyakorlati elsajátítására. A résztvevőknek megismerhetik sikeres befektetési projektekben érintett vállalkozók, befektetők tapasztalatait, továbbá alkalmuk lesz cégük, projektjük prezentálására, melyre vonatkozóan szakmai visszajelzéseket is kapnak a trénerektől. A régió egyik legsikeresebb exitjeit megvalósító nemzetközi befektető cég, a Speedinvest egyik képviselőjét is az őszi program előadóinak sorában tudhatjuk.

A HIPA Tőkeakadémia szakmai képzési programjában az idei évben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szakmai közreműködő partnerként vesz részt.

Néhány visszajelzés a legutóbbi, 2017. májusi képzés résztvevőitől:

„A négy nap programja elég sűrű volt ugyan, de kellően körüljárta - minden oldalról - azokat a témákat, amikről egy nagy terveket dédelgető, vagy nagy ugrásra készülő vállalkozás vezetőjének mindenképp tudnia kell. Én személy szerint rengeteget tanultam, és most úgy érzem, azzal, hogy ilyen teljes 360 fokos képet kaptam, sokkal sikeresebben fogom tudni vállalkozásom rakéta pályára állítani. :)" - Szota Szabolcs, ügyvezető igazgató, Smartsurance Technologies Kft. (Fintechshow 2017 győztes pitch előadó)

„A rendezvény talán egyik fő erénye, hogy gyakorlatilag nincs benne „üresjárat", minden előadás és téma releváns és érdekes volt. Kifejezetten egyedi és megfizethetetlen szerintem, hogy e körben a különféle alapok vezetői őszintén, a „sötét oldalt" sem eltitkolva beszéltek, ráadásul számos olyan praktikus dolgot is elmondtak, amit valószínűleg csak több évnyi próbálkozás után realizálnánk saját magunk. Ezért (is) kifejezett jó választás az interaktív forma és szerencsés volt a csoport erre történő hajlandósága is. Egy szóval, amikor érkeztem volt egy szilárd elképzelésem arról, hogy mit és hogyan akarok, ami most romokban hever. Ennek viszont én nagyon örülök, ugyanis ez azt jelenti, hogy most jött szembe a valóság, nem pedig sok hónapos projektmunka után, visszaküldve engem a startmezőre." - Nagy Ákos, PR vezető, VM.komm

Tervezett tematika:

  • 2017. november 15-16.: Tőkebevonási alapok, forrásbevonás, pénzügyi lehetőségek, a befektető megnyerése, üzleti tervezés, piaci pozícionálás, Nemzeti Tőzsdefejlesztési Alap és ELITE program
  • 2017. november 28-29.: Tőkebevonási folyamat, beruházási célzatú hazai és uniós források, cégprezentáció, exit-stratégia, start up inkubátorok

Az eseménynek a Budapesttől 30 km-re található Visegrád Hotel ad otthont.

Részvételi díj:

  • 45 000 HUF + ÁFA/fő – október 12-ig történő jelentkezés és a részvételi díj átutalása október 20-ig
  • 65.000 HUF + ÁFA/fő – november 6-ig történő jelentkezés és a részvételi díj átutalása a november 14-ig.

A részvételi díj tartalmazza a teljes tréningen való részvétel díját, a helyszín, a teljes ellátás és a szállás (elhelyezés egyágyas szobákban) biztosításának költségeit is.

A programra korlátozott számú jelentkezést tudunk elfogadni, beérkezési sorrendben, a hiánytalanul kitöltött jelentkezési lap visszaküldésével!

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK:

Programterv

Jelentkezési lap

Bővebb információ:

Holly Sára, programfelelős

e-mail: sara.holly@hipa.hu,

telefon: 06-1 872-6584

A program változtatásának jogát fenntartjuk.