Rekordmértékű bővítés a Nestlé büki üzemében

Rekordmértékű bővítés a Nestlé büki üzemében

Több mint 20 milliárd forint értékű beruházás keretében újítja meg büki állateledel-gyártó üzemének technológiáját és termékportfólióját a Nestlé. Ennek köszönhetően a büki üzem az idén 150 éves vállalatcsoport legnagyobb állateledel-gyártó központja lesz, ahonnan több mint 30 ország piacait fogják ellátni termékekkel, valamint 70 új munkahely is létrejön.

A projekt egy újabb fontos állomása annak a folyamatos fejlesztésnek, amely során a Nestlé az elmúlt összesen több mint 80 milliárd forintot fektetett be magyarországi üzemeinek bővítésébe és korszerűsítésébe. Ennek több mint felét teszik ki a Bükön végrehajtott beruházások. 2010 óta a vállalat több mint 40 milliárd forintot költött a hazai állateledel-gyártás fejlesztésére, és több mint 500 új munkahelyet teremtett.

A 2011-ben és 2013-ban, két ütemben megvalósított kapacitásbővítés harmadik ütemeként megvalósuló, a Nestlé Hungária Kft. történetében az eddigi legnagyobb beruházás átadásának tervezett időpontja 2017 év vége, amikorra a gyártóegység dolgozóinak létszáma eléri az 1000 főt.