Zöldmezős beruházással fejleszt a magyar Zalaco

Zöldmezős beruházással fejleszt a magyar Zalaco

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

A magyarországi élelmiszeripar fontos szereplője, a Zalaco zöldmező beruházás keretében bővíti kapacitásait Zalaegerszegen. Az Ajkán és Sopronban is üzemekkel rendelkező magyar vállalat a hazai sütőipar kiemelkedő képviselője, hiszen több száz féle terméket készítenek, összesen több mint 100 millió darabot évente, a magyar és a nemzetközi piacra egyaránt. A mostani beruházás eredményeként 150 új munkahely jön létre a zalai megyeszékhelyen.

Az évtizedes múltra visszatekintő Zalaco fő tevékenysége kenyér, friss pékáru gyártása. Termékkínálatuk országosan is egyedülálló, ugyanis közel 400 pék-, és cukrászterméket forgalmaznak. Üzemükben évente 7 millió kilogramm kenyeret sütnek, kifliből és zsemléből 50 millió darabot, míg péksüteményekből 40 milliót állítanak elő. Emellett jelentős mennyiségű tortát és cukrászsüteményt is készítenek. 2014-ben egy új termelői komplexummal bővült a vállalat Zalaegerszegen, a beruházás során 51 munkahely jött létre, a következő évben pedig egy ajkai és egy soproni gyárral bővült a vállalat. A vállalat árbevétele 2017-ben várhatóan elérte a 7 milliárd forintot, a legutóbbi adatok szerint pedig 515 főt foglalkoztattak.

A jelentős bővítést a korlátos termelő- és raktárkapacitások indokolták, hiszen a vállalkozás saját kiskereskedelemi hálózatán keresztül, valamint viszonteladói élelmiszerláncokon (pl. Lidl) keresztül is forgalmazza termékeit. A mintegy 13 milliárd euró, azaz 4 milliárd forint értékű zöldmezős projekt eredményeként a Zalaco növeli egy 1500 négyzetméteres raktárral és összesen 2500 négyzetméternyi gyártóterülettel bővít. Ezzel megháromszorozza zalaegerszegi péksütemény-, kenyér-, illetve fagyasztott péksütemény gyártó kapacitását, a megnövekedett kereslet hosszútávú stabil kielégítése érdekében.

A teljes hazai élelmiszeriparról elmondható, hogy dinamikusan fejlődik és erősödik, amit jól mutat, hogy a termelési érték az elmúlt években folyamatosan emelkedett, így 2017-ben meghaladta a 3000 milliárd forintot, ami 6%-os növekedést jelent 2016-hoz viszonyítva.