A hagyományosan erős német-magyar gazdasági kapcsolat további erősödést ígér
HIPA

A hagyományosan erős német-magyar gazdasági kapcsolat további erősödést ígér

2017. 11. 14.

Magyar Levente, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) második alkalommal szervezte meg közösen a Konjunktúra-Fórum elnevezésű rendezvényét, ahol a hazánkban jelenlévő német vállalatok képviselői gyűltek össze. Mivel a német gazdaság jelentős hatással van Magyarország fejlődésére, ezért az idei eseményen is megvitatták a két ország hagyományosan szoros és sikeres gazdasági együttműködését érintő jövőbeni fejlesztési lehetőségeket.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke

A fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy a meglévő jó kapcsolat kiemelten fontos a két ország között, hiszen Németország hazánk legfontosabb gazdasági partnere. Ezt jól mutatják a HIPA által kezelt projektek is, hiszen az ügynökség jelenleg 24 aktív, döntés előtti német projektet kezel. Amennyiben ezen projektek a tárgyalási folyamatok végét követően a jelenleg ismert paraméterekkel valósulnak meg, úgy a beruházások által összesen 4.065 új munkahely jön létre és ezáltal 936,02 millió euró kerül befektetésre.

Az eredmények nemcsak a gazdasági adatokon mérhetőek le, hanem a befektetők hangulatán és beruházási kedvén is. A DUIHK 2017-es őszi villámfelmérése alapján - melyben mintegy 100 vállalat nyilatkozott - a hazánkban működő német érdekeltségű vállalatok jelenleg kitűnőnek értékelik gazdasági helyzetüket. Mi több, a válaszadók 52%-a számít saját helyzetének további javulására a következő egy évben.

A HIPA célja a magyarországi befektetési környezet még vonzóbbá tétele, valamint erre építve a „Made in Hungary" típusú projektek mellett a magasabb hozzáadott értéket előállító „Invented in Hungary" jellegű beruházások arányának emelése, a modern ipari technológiákat alkalmazó vállalatok befektetéseinek ösztönzése. A német vállalatok által képviselt és meghonosodó modern technológiák és a minőségorientált üzletpolitikájuk egybecseng mindezen törekvésekkel.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke, Dale A. Martin, a DUIHK elnöke és Magyar Levente, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes

Ezen beruházások elősegítése érdekében 2017. január 1-től új, vissza nem térítendő támogatási formákat vezetett be a kormány vállalati K+F tevékenység és a technológia-intenzív beruházások megvalósításának ösztönzése céljából. A támogatás egyedi kormánydöntés (EKD) eredményeként ítélhető meg a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködésével.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke beszédében kiemelte, hogy

a további közös sikerek érdekében a HIPA változatlanul szívesen fogadja a Kamara konstruktív észrevételeit és javaslatait. A rendszeres, közvetlen párbeszéd nagymértékben elősegíti, hogy a versenyszféra által formált igények a kormány cselekvési tervének részévé válhassanak, mellyel a magyarországi üzleti környezet még vonzóbbá válhat.

A DUIHK közel 900 tagjával a legnagyobb két ország közötti vállalati szerveződés Magyarországon. Szakmai közreműködésük hozzájárul ahhoz, hogy a befektetők derűlátók mind a jelen, mind pedig jövőbeni helyzetük kapcsán.