A TESLA főhadiszállásán tett látogatást Szijjártó Péter és küldöttsége

A TESLA főhadiszállásán tett látogatást Szijjártó Péter és küldöttsége

2017. 12. 15.

Todd A. Maron és Szijjártó Péter a TESLA központjában

Az előttünk álló új korszakban az elektromobilitás és az önvezető járművek jelentik a járműipar fókuszát, és ez kihívások elé állítja nemcsak Magyarországot, de a teljes járműipart is. A Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezette magyar diplomáciai küldöttség a többnapos amerikai látogatás során tárgyalt a régió több mint 20 vállalatával, többek között a TESLA vezetőivel is.

Mivel hazánk ipari kibocsátásának 30 százaléka az autóiparból származik, a nemzetgazdaság sikere és stabilitása szempontjából alapvetően meghatározó, hogy ebben az új autóipari világkorszakban Magyarország sikeres tud-e lenni. Ezért kiemelten fontos, hogy milyen együttműködéseket tudunk kialakítani azon autóipari vállalatokkal, amelyek az új korszak meghatározó szereplői lesznek.

Ezért a mai tárgyalással az volt a célunk, hogy felhelyezzük Magyarországot arra a térképre, amely a TESLA-vezetők fejében van, mint az autóiparra komoly hangsúlyt helyező országok térképe

– hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TESLA üzletfejlesztési és jogi kérdések igazgatójával folytatott tárgyalások után.

A miniszter elmondása alapján a vállalat képviselői kifejezetten pozitívan értékelték a Magyarországon a kutatás-fejlesztéshez és a beruházásokhoz adott adókedvezményeket, az alacsony adómértékeket, továbbá hogy hazánk volt az első ország Közép-Európában, amely elektromobilitási stratégiát fogadott el. További fontos tényező, hogy Magyarországon van a közép-európai országok közül a legtöbb elektromos autótöltő (403), és a kormányzati program keretében 2019-re háromezernél is többre nő a számuk.

A tárgyalásokon döntés született arról, hogy 2018 év végéig két magyarországi TESLA Supercharger gyorstöltőt telepít a vállalat Győrben és Nagykanizsán.