Hiánypótló felmérés készült a magyar járműiparról - VIDEÓ

Hiánypótló felmérés készült a magyar járműiparról - VIDEÓ

2019. 05. 29.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Egyedülálló és a maga nemében páratlan kutatást készített a magyar autóiparról, annak szereplőiről és a legfontosabb aktuális kérdésekről a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), amelynek eredményeit a hatodik Járműipari Konferencián mutatták be, 2019. május 29-én, Budapesten.

<

A Magyarországon jelen lévő legnagyobb járműipari vállalatok, a beszállító kis- és középvállalkozások, az utánpótlásképzésért felelős felsőoktatási intézmények és a kormányzat képviselői is a legmagasabb szinten és nagy számban képviseltették magukat a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) immáron hatodik alkalommal megrendezett járműipari találkozóján. A rendezvény célja, hogy a szektor képviselői számára lehetőséget adjon az autógyártás jelenének és továbblépési lehetőségeinek megvitatására, ezáltal segítve az együttműködést és az ágazat folyamatos fejlődését.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke

A járműipar Magyarországon közel 120 éves hagyományra tekint vissza. A magyar szakértelem, produktivitás és kreativitás, a kedvező földrajzi elhelyezkedés, illetve a versenyképes gyártási költségek eredményeként Magyarország Európa egyik legvonzóbb autóipari befektetési helyszíne. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a jelen lévő járműipari vállalatok folyamatosan fejlesztik hazai tevékenységüket, egyre összetettebb folyamatokat, fejlettebb gyártási technológiát, illetve kutatás-fejlesztési tevékenységeket telepítve Magyarországra, ezzel kiemelten hozzájárulva a „Made in Hungary” korszakából az „Invented in Hungary” korszakába való átlépésre.

Ésik Róbert, a HIPA elnöke, Achim Heinfling (Audi Hungaria), Michele Melchiorre (BMW Group), Nevijo Mance (Jaguar Land Rover Hungary), Dr. Urbán László (Magyar Suzuki), Christian Wolff (Mercedes-Benz Manufacturing Hungary), Grzegorz Buchal (Opel Szentgotthárd)

A konferencián mutatták be a magyar járműipar helyzetét bemutató hiánypótló felmérés eredményeit is. A 2019 tavaszán lefolytatott kutatásban 49 vállalat vett részt, amelyek összesen közel 100 000 főt foglalkoztatnak Magyarországon. A felmérést célja az volt, hogy kiderüljön: a gazdasági környezet változásai milyen hatással vannak az iparág hazai versenyképességére. A HIPA ugyanis ezek alapján tud még jobb javaslatokat megfogalmazni annak érdekében, hogy Magyarország a jövő járműipara számára is vonzó gyártási es innovációs központ maradjon.

Andreas Tschiesner (McKinsey) prezentációja

A felmérésben a vállalatokat és döntéshozókat három témakör (Technológia és Innováció, HR és Oktatás, Beszállítók) köré csoportosítva kérdezték meg. A kutatás rávilágított: a járműipar hazánkban is jelentős átalakuláson megy keresztül, amit a technológiaváltás, a digitalizáció térnyerése, a változó felhasználói igények illetve a környezettudatos felelős vállalati működés erőteljesebb megjelenése befolyásolnak.

 

Emellett a külső tényezők sem elhanyagolhatók, így a csökkenő eladások Kínában, a Brexit által okozott bizonytalanság, a kialakulófélben lévő amerikai-kínai kereskedelmi háború és a szabályozói előírások változásai is további átalakulást idézhetnek elő.

A felmérés pdf formátumban történő letöltéséhez kattintson a következő hivatkozásra: HIPA Automotive CEO Survey 2019