Ismét fejleszt az Edelmann Zalaegerszegen
HIPA

Ismét fejleszt az Edelmann Zalaegerszegen

2017. 11. 06.

Czirkl György, az Edelmann Packaging Hungary ügyvezető igazgatója

Jelentős beruházással korszerűsíti gépparkját az Edelmann Hungary Packaging Zrt. Zalaegerszegen. A több mint 3 milliárd forint értékű beruházással nemcsak a termelési mennyiséget tudja növelni a német vállalat, hanem magasabb minőségű és hozzáadott értékű termékekkel is el tudja majd látni partnereit. Az erős közép-európai regionális versenyben elnyert beruházás 100 új munkahelyet is jelent a gazdaságfejlesztés fókuszában álló délnyugat-magyarországi térségben.

Az elsősorban papír csomagolóanyagokat gyártó német Edelmann cégcsoport 2010. év végén vásárolta fel a Zalai Nyomdát. Ez követően egy zöldmezős beruházás keretében felépült egy új gyártócsarnok, raktárhelyiségekkel és irodákkal, illetve megszűntették a korábbi előnytelen területi elhelyezkedésből adódó hátrányokat.

Az új gyártócsarnok nyújtotta lehetőségek, valamint a folyamatosan növekvő megrendelések együttesen tették szükségessé a mostani fejlesztést. Az új gépekkel magasabb hozzáadott értékű termékek lesznek gyárthatóak, ami újabb piaci szegmenseket nyithat meg, és kedvez az export árbevétel növekedésnek. A gyártóberendezés által megvalósítható új nyomdaipari folyamattal csökkenthetőek a gyártási költségek és a gyártás teljes folyamatának ideje is. A projekt célja egy innovatív, a piaci igényeket meghaladó, ugyanakkor költséghatékony nyomdaipari technológia kifejlesztése a magas minőségű, hajtott karton csomagolóanyagokat igénylő partnerek széles körének ellátásához.

Az Edelmann beruházása tovább erősíti Zalaegerszeg és a délnyugat-magyarországi régió pozícióját. A zalai megyeszékhelyen épülő, hagyományos és autonóm járművek tesztelésére egyaránt alkalmas járműipari tesztpálya várhatóan további, magas hozzáadott értékű kutatás-fejlesztési kapacitások betelepülését fogja magával vonzani, nem csak a járműipar, de az önvezetéshez szükséges 5G hálózati fejlesztésekhez kapcsolódóan is. Az építési munkálatok megkezdése óta eltelt néhány hónap alatt több tucat vállalat jelezte érdeklődését a pálya használatára, valamint a kapacitások a környező területre telepítésére vonatkozóan.