Debrecenben bővít a világszerte jelen lévő német italipari gépgyártó
HIPA

Debrecenben bővít a világszerte jelen lévő német italipari gépgyártó

2017. 10. 10.

Szijjártó Péter és Ralf Goldbrunner

15 milliárd forintos zöldmezős beruházással építi fel első gyártóegységét a német Krones AG Magyarországon. A debreceni üzem a legkorszerűbb technológiával lesz felszerelve és csakúgy, mint Németországban, a hazánkban történő gyártásban és szerelésben is magasan képzett szakmunkásokat, illetve mérnököket foglalkoztatnak majd. A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) közreműködésével megvalósuló projekt mintegy 500 új munkahelyet teremt.

Az 1951-ben alapított németországi központú Krones konszern a folyamat-, a töltés- és a csomagolástechnika területeihez tervez, fejleszt és gyárt gépeket és komplett rendszereket. Berendezéseik palackok, dobozok és alakos tartályok millióit dolgozzák fel naponta, elsősorban sörgyárakban, üdítőital-gyárakban, valamint a vegyiparban, gyógyszeriparban és a kozmetikai termékek iparágban is. A vállalat dinamikus növekedését annak köszönheti, hogy már nagyon korán az exportra termelés felé fordult, ami a mai napig a forgalom 90%-át adja. Ma már világszerte több mint 90 leányvállalat és telephely tartozik a konszernhez, összesen 14 500 főt foglalkoztatva. A több mint 5000 szabadalommal rendelkező vállalat 2016-ban 171 millió eurót költött kutatás-fejlesztésre.

A külföldi érdekeltségek bővítésének legújabb állomásaként a vállalat a magyarországi lokáció mellett döntött. Debrecen mellett szólt mindenekelőtt a jó logisztikai kapcsolat, a nagyszerű infrastruktúra, a kiválóan képzett szakemberek, valamint az egyetem és a duális szakképzés által nyújtott képzési lehetőségek. A debreceni üzem a legkorszerűbb technológiával lesz felszerelve és csakúgy, mint Németországban, a hazánkban történő gyártásban és szerelésben is magasan képzett szakmunkásokat, illetve mérnököket foglalkoztatnak majd.

A Krones második európai pilléreként tekint a debreceni egységre mind a gépalkatrészek gyártását, mind a berendezések alkotóelemeinek összeszerelését figyelembe véve. A további között szerepel mérnöki tervezési folyamatok Magyarországra telepítése is. A 2018 és 2020 közötti teljes volumen 14,9 milliárd forint.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta: egy nagyon erős regionális riválissal szemben sikerült a Krones beruházását hazánkba hozni, amihez elengedhetetlen volt a magyar modell meggyőző eredményessége és Debrecen város hozzáállása is. Ez a befektetés is jól mutatja a német vállalatok Magyarországba vetett bizalmát, mint ahogy az az adat is, hogy a HIPA jelenleg 22 beruházási tárgyalást folytat német vállalatokkal.

Kapcsolódó cikkek