A Doktor24 új egészségügyi központot nyitott Budapesten
HIPA

A Doktor24 új egészségügyi központot nyitott Budapesten

2021. 10. 29.

A Doktor24, a magyar magánegészségügy meghatározó szereplője 55 munkahelyet megőrző, mintegy 575 millió forint összértékű beruházást valósított meg. Az egészségipari projekttel a Budapest One Business Park-ban jött létre a Doktor24 25 szakrendelő helyiséggel és 36 ágy kapacitással rendelkező közel 3.200 négyzetméteres Multiklinikája a fővárosban.

A Doktor24 jelenleg több mint 500 szakemberrel 35 szakterületen, 6 helyszínen, 90 rendelőben kínál alap-, járó- és fekvőbeteg-ellátást: prevenciót, diagnosztikát, gyógyítást és rehabilitációt gyermekeknek, felnőtteknek, valamint vállalati ügyfeleknek is.

A fejlesztés eredményeként műtő- és egyéb kórháztechnikai berendezések, orvostechnikai eszközök, képalkotó diagnosztikai és kórtermi felszerelések kerültek beszerzésre.

A Doktor24 meghatározó szereplője a magyar magánegészségügynek: éves szinten több mint 10 ezer műtétet végeznek el. A cég árbevétele 2020-ban meghaladta a 2 milliárd forintot.