A NAGYVÁLLALATI KOMPENZÁCIÓS TÁMOGATÁSI PROGRAMRA SIKERESEN PÁLYÁZOTT VÁLLALATOK - VIDEÓRIPORT
2021. 01. 13.
Összhangban az Európai Bizottság 2020. június 23-án született jóváhagyó döntésével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium új kompenzációs programot indított el, amely támogatás igénylésében a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség nyújtott segítséget. A kizárólag nagyvállalatok számára meghirdetett program a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképességnövelő támogatásról szóló 7/2020. (IV.16.) KKM rendelet módosítása alapján 2020. július 6-tól volt elérhető. A koronavírus-járvány súlyos gazdasági hatásai következtében a vállalkozások bevételei és eredményei csökkentek. A koronavírus-járvány miatt szükséges adminisztratív intézkedések következtében keletkezett károk enyhítésére azonban Magyarország létrehozta ezt az új kompenzációs programot, amelynek célja, hogy ezek a károk megtérítésre kerülhessenek. A kompenzációs program keretein belül vissza nem térítendő készpénztámogatást igényelhettek azon vállalkozások, amelyek vállalták, hogy a magyar gazdaság újraindításában részt vállalnak. A támogatási program megvalósítása érdekében 70 milliárd forint került elkülönítésre hazai forrásból. További részletes információkért kérjük ide kattintva látogassa meg a részletszabályokat ismertető bejegyzésünket.
A sikeres pályázatot benyújtó vállalatok listája az alábbiakban található.
A Koronavírus Okozta Károk Kompenzálására Kiírt Nagyvállalati Támogatási Programra sikeresen pályázott vállalatok
(folyamatosan frissülő lista a pozitív elbírálás kihirdetésének sorrendjében, a legfrissebbtől indulva)
SMR AUTOMOTIVE MIRROR TECHNOLOGY HUNGARY BT.
Motherson expands capacity in Kecskemét. Bumper manufacturer SMP in Kecskemét belonging to the Motherson Group has been expanded by a new logistics hall. The investment was realized with the outstanding performance of Hungarian plants. The site in Kecskemét has been operating since 2017. With an investment of EUR 16 million, its area has been expanded with a modern warehouse building of more than 9,000 square metres.
Szentkirályi Magyarország Kft.
A Szentkirályi Magyarország Kft. hazánk egyik meghatározó, családi kézben lévő élelmiszeripari vállalkozása. A vállalat két ütemben, több mint 3.000 m2-rel bővíti ásványvíz- és üdítőitalgyártó üzemét Szentkirályon. A közel 1 milliárd forint értékű (2.700.000 euró) beruházás 492 munkahely megtartását eredményezi. A fejlesztés eredményeként ásványvízgyártáshoz szükséges alap- és csomagolóanyagok korszerű, biztonságos körülmények közötti tárolása válik lehetővé. A raktárcsarnok 2022 februárjára készül el, míg az üzemcsarnok a tervek szerint 2022 júniusára épül fel.
Beurer-Hungaria Kft.
Az Audi új beruházást indít győri szerszámgyárában. A mintegy Az orvostechnikai eszközök gyártásával foglalkozó Beurer-Hungaria Termelési és Kereskedelmi Kft. gyártókapacitásainak növelése érdekében több mint 600 millió forintos (1.730.000 euró) beruházást hajt végre. A projekt által az új veszprémi gyártócsarnok II. szintjének kialakítása, a gyártáshoz szükséges gépek, berendezések megvásárlása és a raktár működéséhez szükséges polcrendszer kialakítása, anyagmozgató eszközök beszerzése, az épülethez kapcsolódó úthálózat és a szociális helyiségek kiépítése valósul meg.
Audi Hungaria
Az Audi új beruházást indít győri szerszámgyárában. A mintegy 3,8 milliárd forint értékű projekt keretében a jelenlegi gyártócsarnokot 3.800 négyzetméterrel bővítik az exkluzívszériás gyártás számára, míg a logisztikai csarnok 2.500 négyzetméterrel bővül. A közel 700 munkahely megtartása mellett 30 százalékkal növekszik az exkluzívszériás gyártás kapacitása.
Flextronics International Kft.
Az elektronikus fogyasztási cikkek gyártásával foglalkozó Flextronics International Kft. zalaegerszegi egységében jelenleg több mint 1.200 dolgozóval történik különféle termékek előállítása, így személyautók külső és belső világítása, valamint elektronikai vezérlők, mozgásérzékelők és multimédia modulok gyártása. A 8,9 milliárd forintból megvalósuló fejlesztés a cég zalaegerszegi és sárvári telephelyén lévő üzemeinek bővítését eredményezi. A beruházás részeként nemcsak 1.390 munkahelyet sikerül megőrizni, de mindemellett új munkahelyeket is teremt a vállalkozás.
Tamási-Hús Kft.
Az osztrák Gierlinger-csoport magyar leányvállalata, a Tamási-Hús Kft. fő tevékenysége húsfeldolgozás és hústartósítás, vállalat főleg füstölt szalonna, főtt szalonna és úgynevezett Crispy baconszalonna termékeket gyárt. 1,6 milliárd forintos beruházással a társaság 50%-kal növeli a kiskereskedelmi szeletelt bacon termékeinek gyártókapacitását. A fejlesztés során új, nagykapacitású szeletelő gépsort, szalonnaprést valamint levegőszárító és fertőtlenítő berendezést szereznek be, illetve üzembe állítanak egy csomagolás-ellenőrző automatát is. A projekt a 331 munkahely megtartását is lehetővé teszi.
Hydro Extrusion Hungary Kft.
A norvég Hydro vállalat 40 országban van jelen világszerte, termékeit és szolgáltatásait a járműipar, az építőipar, csomagolóipar és az általános gépészet is alkalmazza. A cég magyar vállalata, a Hydro Extrusion Hungary Kft. új generációs elektromos autók számára készített, magas hozzáadott értékéket képviselő alkatrészek gyártásához szükséges beruházást határozott el 1,9 milliárd forintos értékben, megőrizve 1.510 munkahelyet.
Jabil Circuit Magyarország Zrt.
Az 1966-os alapítású Jabil Circuit Inc. vállalat a világ legjelentősebb elektronikai gyártóinak beszállítója. Tiszaújvárosi központú leányvállalatuk, a Jabil Circuit Magyarország Zrt az elektromos autógyártáshoz kapcsolódó alacsonyfeszültségű akkumulátorcella-töltők gyártókapacitását szeretné kiépíteni, az ehhez szükséges gyártóberendezések beszerzésére és automatizációra összesen több mint 1,1 milliárd forintos beruházást határozott el. A vállalat fejlesztése 3729 munkahely megtartását
is lehetővé teszi.
BorgWarner
BorgWarner Oroszlány Kft.
Az autóiparban világszerte aktív amerikai BorgWarner vállalat a világ 26 országában gyárt energiahatékony motor és hajtáslánc alkatrészeket. Oroszlányi központú egyik magyar leányvállalatuk a BorgWarner Oroszlány Kft nyomatékelosztó és irányítási rendszeralkatrészeket, főleg turbófeltöltőket állít elő hibrid és elektromos gépjárművekhez. A vállalat kapacitásának és portfóliójának bővítése érdekében közel 4,3 milliárd forintos, eszközbeszerzést célzó beruházással hajt végre fejlesztéseket és így 936 munkahelyet tartanak meg.
BorgWarner Hungary Kft.
A társaság nyomatékelosztó és sebességváltó részegységeket gyártó másik magyar leányvállalata gyártási flexibilitását szeretné növelni, valamint solenoid gyártósor telepítésébe fog több mint 6,6 milliárdos beruházással, mellyel megtartja 312 fős dolgozói állományát és 100 új munkahelyet is létrehoz.
Villeroy & Boch Magyarország Kft.
A Villeroy & Boch Magyarország Kft egy német, szanitereket és porcelán termékeket gyártó vállalat, központja Mettlachban található. Magyarország elődjét, az Alföldi Porcelángyárat 1965-ben alapították az Hódmezővásárhelyen. A hazai piacon két márkát forgalmaz a prémium Villeroy & Boch-ot és a közismert, piacvezető Alföldit. A vállalat több mint 810 millió Ft értékű beruházást valósít meg, melynek célja a munkafolyamatok automatizálása, ezáltal a munkatársak fizikai terheltségének a csökkentése, részben pedig az egyre népszerűbbé váló új technológiájú WC gyártókapacitás növelése.
Beurer Hungária Kft.
A Beurer GMBH egy német családi tulajdonú vállalat, ami elektromos egészségügyi és jólléti termékek gyártója. A pandémiás helyzet többek között arra is rávilágított, hogy a fontos orvostechnikai eszközök gyártását újra kell indítani Európában. Erre alapozva döntött úgy a társaság, hogy a Beurer Hungária veszprémi gyárában 1,7 millió eurós beruházás keretében orvostechnikai eszköz besorolású termékek, érintésmentes lázmérő, vérnyomásmérő és sebészeti maszkok gyártását kezdi meg. a gyártási csarnok második szintjének kiépítésével, a szociális infrastruktúra kialakításával, a tervezett termékek gyártásához szükséges munkahelyek és szerszámok beszerzésével valamint az alapanyag raktár működtetéséhez szükséges eszközök beszerzésével.
Mahle Compressors Hungary Kft.
A MAHLE GmbH egy német autóalkatrész-gyártó vállalat, Stuttgarti székhellyel, a világ egyik legnagyobb autóipari beszállító vállalata. A Mahle Compressors Hungary Kft. belső égésű motorokhoz és berendezésekhez kapcsolódó termékekkel, illetve elektromos járművekhez kínált megoldásokkal foglalkozik balassagyarmati telephelyén. A jelenlegi projektjuk célja az alkatrész megmunkáló kapacitások növelése, 1.417.656.000 forintos befektetéssel, megtartva 728 munkahelyet és további 9 új pozíciót is létrehozva.
Alpine Kft.
Alpine Electronics, Inc. egy japán vállalat, az Alps Electric szórakoztató-elektronikai divíziója, főként gépjármű audio és navigációs berendezéseket gyártanak.
Az 1998-ban alapított Alpine Kft. - a magyar kormány stratégiai partnere - az autóipar beszállítójaként szórakoztató elektronikai termékeket gyárt, az európai piac gyártási központja Magyarországon, Biatorbágyon van. A vállalat 2,1 milliárd forint értékű beruházással kezdett üzembővítésbe, ami a termékportfólió bővítése mellett 1064 munkahely megtartását is segíti.
DENSO Gyártó Magyarország Kft.
A DENSO nagyvállalat egy globális autóipari alkatrészeket gyártó, japán székhelyű vállalat egyike a legnagyobb autóipari beszállító vállalatoknak, azonban az autóiparon kívül számos más területen is aktívak. A DENSO Gyártó Magyarország Kft. 1997-ben alakult, székhelye Székesfehérváron található. A társaság gépjárművek, gépjárműmotorok alkatrészeinek gyártója. 3.447.400.000 forint értékű beruházásuk keretében a belső égésű motorvezérlő berendezések, illetve a károsanyag kibocsájtó ellenőrzési rendszerek divíziójában hajt végre beruházást Székesfehérváron, megtartva ezzel 547 álláshelyet is.
Diamond Electric Magyarország Kft.
A Diamond Electric Holdings Co. Ltd. elektromos alkatrészeket gyárt, központjuk a japán Osaka városában található. A magyarországi leányvállalatot 2000-ben alapították, székhelye Esztergom. A társaság fő tevékenysége a közúti jármű, járműmotor alkatrészek gyártása. A vállalat a 846.557.000 forintos beruházás keretén belül bővíteni tervezi a gyújtótekercs gyártókapacitását, 130 álláshelyet is megtartva.
Haldex Hungary Kft.
A Haldex egy svéd multinacionális vállalat, járművek fék- és felfüggesztési rendszereinek gyártója. Termékeik megtalálhatók nehézgépjárművekben, buszokban és nyerges vontatókban az egész világon. Jelenleg a vállalat az autonóm és hálózatba kapcsolt nehézgépjárművek biztonsági és egyéb fejlesztéseire koncentrál. A Haldex Hungary Kft 2003 -ban jött létre, székhelye Szentlőrinckátán található. A cég főtevékenysége közúti járművek motoralkatrészeinek gyártása.
A Haldex 1,6 milliárd Ft befektetéssel új típusú elektronikus fékrendszer vezérlő és szabályozó egységek gyártási kapacitását fogja kiépíteni, a projekt 271 munkahely megtartását és 15 új pozíció megteremtését eredményezi.
Dometic Hűtőgépgyártó és Kereskedelmi Zrt.
A Dometic vállalat elismert fejlesztési partner és beszállító a vezető haszon és -személygépjármű gyártók körében, ezen kívül számos más iparág képviselői is megrendelők között szerepelnek. Üzleti megoldásaik megtalálhatóak a szállodai és vendéglátóiparban, mobil hűtési megoldásokban, gyártanak kórházi hűtőrendszereket, gépjárművek elektromos kényelmi berendezéseit, hajódizájn eszközöket. Dometic Hűtőgépgyártó és Kereskedelmi Zrt. székhelye Jászberényben található, országszerte 18 viszonteladó partnerrel rendelkeznek, fő tevékenységük elsősorban hűtőberendezések gyártása.
A jelenlegi fejlesztés keretében új automatizált szerelősorok, automatizált csomagoló berendezés, gyártóberendezések, az új termékek gyártásához szükséges szerszámok, új raktárrendszer és raktártechnológia fejlesztések, anyagmozgató berendezések és új vállalatirányítási rendszer bevezetése valósulhat meg 885 millió forint beruházással, az így megtartott munkahelyek száma 288, illetve 15 új munkahely is létrejön a vállalatnál.
Autoliv Kft.
Az Autoliv vállalatot 1953-ban alapították, székhelye Stockholmban található. A vállalat az autóipar számára fejleszt, gyárt és forgalmaz légzsákokat, biztonsági öveket, kormányműveket, aktív és passzív biztonsági rendszereket és kiegészítőket. Az Autoliv Kft.-t 1990-ben alapították, főtevékenysége biztonsági övek bérmunkában történő előállítása, termékeiket többek között a VW, Skoda, Audi, Daimler, Volvo, Jaguar, LandRover, BMW építi be gépjárműveibe. Székhelye Sopronkövesd településen található.
A közel 3,3 milliárd forintos tervezett projekt megvalósítása során a vállalat a felcsévélő-, heveder- és szerelvénygyártó gépsorait szeretné automatizálni, bővíteni, a megnövekedett vevői biztonsági elvárásoknak megfelelően, a versenyképességünk javítása érdekében. A termelés bővülésével együtt növelhetnék raktárkapacitásaikat is. A napelemrendszerrel a gyártókapacitás alap energiaellátását biztosíthatnák környezetbarát módon, a tűzvédelmi rendszer a személyi és vagyonbiztonságot fokozná az üzemben valamint egy csomagolási utasításkezelő szoftvert vezetnének be. Minőségügyi laborjuk tesztelési tevékenységét is bővítenék videoellenőrzéssel és 3D mérő-makroszkóppal. Emellett az SAP vállalatirányítási rendszert a termelési folyamataikra is kiterjesztenék. A beruházás eredményeképp megtartásra kerül 1.806 munkahely és 4 új pozíció is létrejön.
Csabacast Kft.
A CsabaCast Kft. a magyar autóipar egyik sikeres beszállítója. A vállalat főként európai, vagy a kontinensen gyártóüzemmel rendelkező autógyáraknak - például a BMW, Audi, Volkswagen, Mercedes és a Ford - készít motor-, váltó-, és differenciálmű alkatrészeket.
A CsabaCast beruházásának célja olyan kapacitásbővítő és hatékonyságnövelő fejlesztések megvalósítása a Heves megyei Apcon található üzemükben, mint a robotizáció, az automatizálás és új típusú, nagy kapacitású megmunkálási központok kiépítése. Megmunkálóközpontjaikat német gyártmányú, a mai kor legmodernebb technológiai színvonalát képviselő, számítógép-vezérelt kapacitásokkal bővítenék, valamint tervezik egy új vállalatirányítási rendszer megvásárlását és bevezetését, továbbá az öntőkapacitásuk bővítését. A 402 munkahelyet megőrző, több mint 2,1 milliárd forintos beruházás 30 új munkahelyet is teremt.
REGIO Játékkereskedelmi Kft.
A vállalat Magyarország vezető kis- és nagykereskedelmi játékáruház lánca több mint 40 kereskedelmi egységével és webáruházával. Olyan nemzetközi játékmárkák kizárólagos magyarországi forgalmazója, mint a kirakóiról és társasjátékairól híres Ravensburger, a Disney plüssjátékok, illetve a játék- és modellautókat gyártó SIKU.
A REGIO Játékkereskedelmi Kft. logisztikai hatékonyságának növelése érdekében fejlesztéseket hajt végre Szegeden és Törökbálinton. A társaság két telephelyen 424 munkahelyet megőrző, 1,8 milliárd forint volumenű beruházás megvalósításával, többek között játéktervező, számítógépes modellező labor és dokumentációs egység modernizálását és bővítését tűzte ki célul, valamint dél-alföldi áruelosztó-központot hoz létre Szegeden. Emellett a vállalatTörökbálinton található raktárának automatizálása és robotizálása is megvalósul.
VIDEOTON Autóelektronika Kft.
Az autóelektronikai szerelésre szakosodott Videoton Autóelektronika Kft. beruházása elsősorban kormányszervó vezérlő elektronika és hibrid autók inverter elektronika gyártására koncentrál, 25.000 négyzetméteren, 4 épületben folytatja tevékenységét.
A vállalat 1,8 milliárd forintos fejlesztést határozott el, melynek eredményeként 1.291 munkahely megőrzésére nyílik lehetőség, továbbá 51 új munkahely is létrejön. A projekt révén tisztatér-kialakítás mellett többek között SMD beültetőt, vákuum kemencét, egyéb beültető és tesztelő berendezések beszerzését tervezi a vállalat.
Waberer's International Nyrt.
A Waberer's International Nyrt Magyarország piacvezető és Európa egyik meghatározó logisztikai szolgáltatója, Európa legnagyobb nemzetközi fuvarozó vállalata, amelynek 3550 saját tulajdonú kamionja és 4500 gépjárművezetője van. Vevőköre a legnagyobb magyar és nemzetközi iparvállalatokból, főként autóipari, elektronikai és FMCG cégekből áll.
A társaság fejlesztésének fókuszában Budapesten és Pátyon lévő raktárlogisztikai kapacitásának bővítése és a kapcsolódó technológia fejlesztések megvalósítása áll. Az 1.096 munkahelyet megtartó és 230 új munkahelyet is teremtő, közel 3 milliárd forint összköltségű beruházási projekt keretében Budapesten korszerű raktártechnológia kerül kiépítésre magas színvonalú számítástechnikai támogatással, emellett targoncáikat is korszerűsítik. A fejlesztések Budapesten 160 fő létszámbővítéssel járnak, míg Pátyon korszerű állványrendszert telepítenek, illetve szoftver- és IT hálózati fejlesztéseket végeznek, ahol így 70 fővel bővül a dolgozói létszám.
Medicontur Kft.
A Medicontur Kft. -t 1989-ben alapították, székhelye, kutatás-fejlesztési bázisa, gyára és logisztikai központja Zsámbékon található, a társaság fő tevékenysége az orvosi eszközök gyártása. A Medicontur intraokuláris (szembe ültethető) lencsék fejlesztése és gyártása terén mára már vezető szerepet szerzett Magyarországon és a világ számos országában az elmúlt közel 3 évtizedben ma már a világ több mint 70 országában érhetők el a cég termékei. A Medicontur Kft. nagy hangsúlyt fektet a termék-innovációra, kutatás-fejlesztési részlege az elmúlt néhány év során jelentős eredményeket ért el új alapanyagok fejlesztése, valamint a beültetendő műlencsék optikai és mechanikai tulajdonságainak javítása terén.
A Medicontur Kft. jelenleg 3.100 m2 hasznos területű épülettel rendelkezik, több telephelyük tevékenységét tervezik középtávon a zsámbéki székhelyre telepíteni. Ehhez egy 2.300 m2 alapterülettel rendelkező üzemcsarnokot terveznek a jelenlegi gyártó épület új, közművesített szárnyaként felépíteni 622 millió forintos beruházással, és ezzel 301 munkahely megtartása válik lehetségessé.
Apollo Tyres Hungary Kft.
Az Apollo Tyres 1972 óta foglalkozik gépjármű-abroncsok gyártásával és értékesítésével, székhelye az indiai Gurgaonban található, a cég egyike a világ 20 legnagyobb gumiabroncsgyárának. A vállalat két fő márkája az Apollo és a Vredestein, továbbá rendelkezik két kisebb, régió-specifikus márkával is (Kaizen és Regal). Az Apollo jelenleg 7 gyárral rendelkezik, illetve 3 K+F-központja van világszerte, termékeik 118 országban elérhetőek. Az Apollo Tyres Hungary Kft.-t 2014-ben alapították, fő tevékenysége gumiabroncs és gumitömlő gyártása Gyöngyöshalász településen.
Az aktuális beruházás keretében 4,4 milliárd forint befektetésével fogják bővíteni gumiabroncs-gyártási kapacitásukat gyöngyöshalászi üzemükben, biztosítva ezzel 820 munkahely megtartását.
SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt.
A Samvardhana Motherson cégcsoportot kis családi vállalkozásként alapították 1975-ben, a cég leginkább autóipari beszállítóként ismert más iparági szegmensek mellett, a világ 41 országában aktív. A társaság Magyarországon Mosonszolnokon, Mosonmagyaróváron, Hegyeshalmon, Kecskeméten és Túrkevén rendelkezik telephelyekkel.
A jelenleg elhatározott, összesen 5,665 milliárd Ft összegű beruházás célja a már meglévő üzleti infrastrukturális kapacitások optimalizálása és továbbfejlesztése, a termelési és logisztikai területek minőségének és hatékonyságának javítása új informatikai megoldások bevezetésével, valamint üzemi modernizáció és laboratóriumi fejlesztés a cég különböző magyarországi telehelyein, amivel 2911 munkahely megtartása válik lehetségessé.
TDK Hungary Components Kft.
A 22 éve működő szombathelyi TDK a nemzetközi TDK csoport egyik legjelentősebb európai elektronikai fejlesztő- és gyártóközpontja. A vállalat olyan „okosautós alkalmazásokhoz" fejleszt és gyárt elektronikai alkatrészeket Szombathelyen, mint például a teljes kulcs nélküli nyitás és indítás, az automatikus távolsági fényvezérlő, az optikai parkolást segítő rendszerek, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszerek, vagy a különféle táblafelismerők.
Az TDK mintegy 50 ezer négyzetméternyi szombathelyi fejlesztő- és gyártóbázisán a város egyik legnagyobb munkáltatójaként működik. Magyarország jelentős pénzügyi támogatást nyújt a TDK Hungary Components Kft. 4,1 milliárd forint értékű beruházásához, amellyel 2126 munkahely kerül megtartásra.
Continental Automotive Hungary Kft.
A világ második legnagyobb autóipari beszállító vállalata, a német Continental három évtizede működik Magyarországon, hét gyára, egy logisztikai és egy fejlesztő központja van hazánkban. Az aktuális fejlesztési projekt során, újgenerációs járműelektronikai termékek gyártásának megkezdéséhez telepít gépsorokat Budapesten és Veszprémben 25,6 milliárd forint értékű beruházással, segítve ezzel a hazai autóipari gyártás további növekedését és megújulását.
SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft.
A móri székhelyű SEWS Kft. fő tevékenységi köre személygépkocsi alkatrészek gyártása: csatlakozóházak, biztosítékházak, motortéri kapcsolódobozok és légkondicionáló panelek előállítása, valamint gépjárműalkatrész nagykereskedelem és raktározás 2003 óta.
A cég 2,74 milliárd forintos beruházása 561 ember munkahelyének megtartását segíti. A fejlesztési projekt döntőrészt a gyártási kapacitás növeléséhez szükséges gyártóeszközökből (új fröccsöntő gépek, gyártósorok, röntgen és CT berendezések), valamint kisebb részt a meglévő gyártóüzem részbeni átalakításából, a gyártási igényeket kielégítő automatizált környezet kialakításából tevődik össze.
Graboplast Zrt.
A magyar tulajdonú Graboplast Győrben, Kecskeméten és Tatabányán összesen négy gyárat működtet és majdnem 650 munkavállalót foglalkoztat, a 2019-es 18 milliárd forintos nettó árbevételből több mint 15 milliárd forintot külföldi értékesítésekből értek el, több mint száz ország piacán.
A Graboplast 837 millió forintot fektet tatabányai üzemébe, a bővítés az exportnövelés mellett a 139 helyi munkavállaló jövőjét is garantálja. A beruházás célja olyan gépsor kialakítása, amelyen a padlóburkoló anyagok új generációs termékei gazdaságosan, piaci minőségben gyárthatók.
ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.
A CEE régió vezető biztonsági nyomdája, melynek termékei az összes kontinensen megtalálhatóak, személy-, és termékazonosítás területén teljes körű szolgáltatásokat nyújt az államigazgatás részére. A kormányzati szektor mellett partnereik pénzintézetek, a közlekedési és a kereskedelmi szektor is. A cég 1,12 milliárd forintos beruházást valósít meg, melynek keretében új termelő egységek kerülnek kialakításra a vállalat két budapesti telephelyén. A Társaság papír és kártya típusú okmány gyártásának fejlesztéséhez a biztonsági grafikák még magasabb színtű kivitelezéséhez szükséges eszközöket, íves offset nyomtató, chip beültető, hologramozó, kártya megszemélyesítő és revidiáló eszközöket szerez be.
BorsodChem Zrt.
A 2019-ben fennállásának 70. évfordulóját ünneplő BorsodChem, a kínai Wanhua Csoport tagja, aktuális intenzív beruházási programjának egy újabb állomásához érkezett és egy új, évi 90 ezer tonna kapacitású tömény salétromsav üzem megvalósításáról döntött. A 12,23 milliárd forint értékű beruházás keretében létrejövő új egységgel a már meglévő gyártókapacitást bővítik, melynek köszönhetően az eddigi import beszerzést teljes egészében kazincbarcikai termelés váltja ki. A hozzáadott érték növelésen túl, a beruházás szervesen illeszkedik a Társaság stratégiájához, amelynek középpontjában a fejlett, innovatív kémiai háttér, a világszinten elérhető legjobb technológiák alkalmazása, a folyamatos K+F tevékenység és a hosszútávon fenntartható működtetést megalapozó fejlesztések állnak.
Howmet-Köfém Székesfehérvári Könnyűfémmű Kft.
A Howmet-Köfém 1991-ben alakult székesfehérvári központtal, a társaság jelenleg keréktermék, turbinalapát-megmunkáló és a nemesvámosi telephelyen kötőelemeket gyártó gyáregységből és a telephely energia és facility ellátását kiszolgáló egységből áll.
A vállalat most 9 milliárd forintos beruházásba vág bele, ezzel meglévő 550 munkahelyen túl 90 újat is létrehoz. A beruházás keretében egy nemrégiben átadott csarnok bővítése valósul meg, ahol a jelenlegi 1,8 millió darabos keréktárcsa kapacitás várhatóan 2021 év végére így 2,3 millióra nő. Az üzemet magasfokú automatizáltság, valamint az Ipar 4.0 technológia fogja jellemezni.
Iparági cikkek
Szépségápolási egységgel bővül az Unilever nyírbátori operációja, ahol évente 150 millió palack dezodor készül majd világszerte ismert márkákból.
2024. 10. 10.
HIPA #HIPAA hazai partnerek mellett a térség autógyárainak igényeit is maximálisan kielégítő központtá bővül a fémfelület-kezelő technológiával foglalkozó Aalberts Surface Technologies Kft. tatabányai telephelye egy körülbelül 22 millió euró értékű beruházással.
2024. 09. 12.
HIPA #HIPAAz AIM Congress vezető befektetési platform Abu Dhabiban ismét összehozta a befektető világ befolyásos szereplőit a világ minden tájáról, ahol a HIPA megkapta a Közép- és Kelet-Európa & Törökország kategóriában a legjobb ügynökségnek járó AIM Investment Awardot.
2024. 05. 27.
HIPA #HIPA