Töretlen a Magyarország iránti befektetői bizalom: rekordszámú projekt és volumen 2018-ban is
HIPA

Töretlen a Magyarország iránti befektetői bizalom: rekordszámú projekt és volumen 2018-ban is

2019. 01. 14.

Újabb rekord év a magyar befektetésösztönzésben

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2018-ban kiemelkedő sikert ért el, amelynek eredményekképpen 98 projekt kapcsán született pozitív befektetői döntés Magyarország vonatkozásában. Ezen beruházási projektek eredményeként a következő években több, mint 4311 millió euró tőkebefektetésre kerül sor, ami 23%-os növekedést jelent 2017-hez képest, illetve 17 024 új munkahely jön létre hazánkban. A járműiparban, az elektronikai, valamint szolgáltatóipari területen megjelenő új szereplők, valamint meglévő vállalatok jelentős méretű beruházásai a magas hozzáadott értékű tevékenységek megvalósítását célozzák Magyarországon.

A beruházásokért folyó, egyre élesedő globális és regionális verseny ellenére a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) 2018-ban ismét megdöntötte előző éves eredményeit. A tavalyi év során minden eddiginél több projekt érkezett hazánkba, amelynek eredményeképpen rekord nagyságú beruházási volumenről született döntés.

Ágazati bontásban a járműipar pozíciója számottevő: a 36 befektetői döntés 2660 millió eurónyi befektetett tőkét és 10 964 új munkahelyet jelent a magyar gazdaság számára. A már hazánkban letelepedett ágazati szereplők bővítései mellett új szereplőként a BMW, a Jaguar Land Rover (beszerző és mérnöki központ) és a GIANT Bicycles Magyarország mellett szóló beruházási döntése kiemelkedőnek minősül.

A projektek száma alapján a második legfontosabb ágazat az üzleti szolgáltató szektor (BSC) és az elektronika, 10-10 pozitív döntéssel. A BSC projektek 1243 új munkahelyet teremtenek, míg az elektronikai szektorhoz kapcsolható 10 beruházás 507 millió euró befektetési volument és 1614 új munkahelyet képvisel. Az elektromobilitáshoz kapcsolódó akkumulátorgyártás terén Magyarország stratégiai pozíciót alakított ki, hiszen az 5 vezető ázsiai akkumulátorgyártó közül 3 (Samsung SDI, SK Innovation, GS Yuasa) hazánkat választotta európai gyártási központjának.

Relációs bontásban folytatódnak az elmúlt évek trendjei, hiszen a legtöbb beruházás az idén is Németországból érkezett: a 28 beruházás 1954 millió euró beruházási volument és 7804 új munkahelyet jelent. Az Amerikai Egyesült Államok (USA) és Magyarország 15-15 projekttel osztozik a második helyen: az USA tekintetében ez 215 millió eurónyi befektetett tőkét jelent és 1954 új munkahelyet teremt, míg a hazai vállalatok döntéseinek nyomán összesen 303 millió eurós volumen és 1726 új munkahely jön létre.

Tovább emelkedett a magas hozzáadott értékű projektek részaránya 2018-ban, így az újonnan érkező vállalatok, valamint az újrabefektetések is egyre nagyobb arányban teremtenek magas hozzáadott értékű tevékenységeket és munkahelyeket: a „Made in Hungary" mellett az „Invented in Hungary" jellegű projektek egyre jelentősebb arányban szerepelnek a HIPA által kezelt projektek között. Szintén ezt a tendenciát erősíti, valamint az új támogatási formák sikerét jelzi, hogy a technológia intenzív és K+F EKD támogatási formában részesülő projektek száma megháromszorozódott 2017-hez képest. A 36 járműipari projektből 10 kutatás-fejlesztési vagy mérnöki funkcióhoz köthető, ugyanakkor 29 projekt a szolgáltató központok (BSC), az infokommunikáció (ICT) és a K+F területén fognak megvalósulni, melyek eredményeképpen 4795 magas hozzáadott értékű, új munkahelyet eredményeznek.

A 2018-as beruházási tendenciákat a nemzetközi felmérések is alátámasztják. A befektetési témákra szakosodott Site Selection Global Best to Invest 2018 jelentése alapján Magyarország a világ 10 legjobb befektetési célországa közé került, régiós szinten pedig két kategóriában is első helyen szerepel. Emellett elismerésben részesült a HIPA is, melyet Kelet-Európa és Közép-Ázsia legjobb befektetési ügynöksége címével díjaztak.