A hazai és nemzetközi piac forrásbősége a Tőkeakadémia fókuszában
HIPA

A hazai és nemzetközi piac forrásbősége a Tőkeakadémia fókuszában

2017. 12. 02.

HIPA Tőkeakadémia 6

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) hatodik alkalommal szervezte meg Tőkeakadémia képzését, melynek programjában az idei évben a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) szakmai közreműködő partnerként vett részt. A kétszer két napos tréning fókuszában továbbra is a forrásbevonás állt, aminek elméleti és gyakorlati folyamatát ismerhették meg a részt vevő kkv-k az ügynökség munkatársai, valamint a meghívott szakmai előadók és trénerek prezentációin keresztül.

A 2017 őszi HIPA Tőkeakadémia résztvevői és előadói

A HIPA Beruházási Projektek Osztálya által rendszeresen szervezett Tőkeakadémia célja, hogy elősegítse a sikeres együttműködést a magyar vállalkozások és a pénzügyi, illetve szakmai befektetők között. Ennek előmozdítása érdekében a képzési programban hazai és nemzetközi előadók gyakorlatorientált tréningeket tartanak a jelentkezőknek.

A program első moduljának fő témái idén is a tőkebevonási alapok, a forrásbevonás, a pénzügyi lehetőségek, a befektető megnyerése, valamint az üzleti tervezés és a piaci pozícionálás voltak. A képzés második részében ezekre építve a résztvevők többek között megismerkedhettek a tőkebevonási folyamat részleteivel, a beruházási célzatú uniós pályázati forrásokkal, az exit-stratégia fontosságával, valamint megismerhettek sikeres tőkebevonási esettanulmányokat is.

A BÉT szakértői, Paulovits Márton és dr. Lódi Kata elmondták, hogy a tőzsde mindenki számára elérhető cél. Egy nagyvállalat sem nagyvállalatként kezdte, pláne nem tőzsdei cégként. Bármely vállalat fokozatosan, egyenként véve a lépcsőfokokat válhat először közép, majd nagyvállalattá. A BÉT ezekben a szintlépésekben tud segíteni az ELITE Programmal, az ősszel elindult Xtend piaccal, a most elindított elemzés-árjegyzés szolgáltatással. Az ELITE egy tőke-semleges program, azaz nem kizárólag a tőzsdére készülő cégeket támogatja, hanem egy vállalatfejlesztésre fókuszáló oktatási elemeket tartalmazó program üzletszerzési, kapcsolatépítési lehetőségekkel.

Sashalmi Gábor, az EXIM Bank Nyugat-Magyarországi Belföldi Fióktelepek területi vezetője bemutatkozójában kiemelte, hogy középtávú stratégájuk fő fókuszában a kkv-k támogatása áll, és ennek megfelelően az idei évben már 1125 kkv-t segítettek különböző hitel, biztosítás vagy garancia termékeikkel hatékonyabban érvényesülni az exportpiacokon.

Török József, a Széchenyi Tőkealap Üzletfejlesztési és startup igazgatója prezentációjában kitért arra, hogy milyen kihívásokat látnak a vállalkozókkal való együttműködésben a befektetés első éveiben és ezeket miként orvosolják, valamint rámutatott a gyakran ismétlődő hibákra is.

Mikesy Álmos, a Hiventures befektetési igazgatója bemutatta, hogy a Hiventures Zrt. összesen 57 milliárd forintot kezel kockázati tőkealapjaiban, amelyekből a korai életfázisú hazai innovatív KKV-k növekedését támogatja. Befektetési programjaikkal az ötletfázistól a nemzetközi piacra lépésig segítik a startupokat 9-től 500 millió Ft-ig terjedő tőkebefektetéseik révén.

Prezentációs gyakorlatra ezúttal is volt lehetősége a résztvevőknek, akik nemcsak a HIPA kollegáitól, és a magyar szakértőktől kaphattak visszajelzéseket, hanem az osztrák Speedinvest - digitális startupokra fókuszáló kockázati tőkealap - ügyvezető igazgatójától is. Michael Schuster kiemelte, hogy soha ekkora forrásbőség nem volt a piacon, mely olyan jó projekteket vár, amelyek az üzleti képességek tekintetében sem szenvednek hiányt.

A Tőkeakadémia tréning sorozat eredményességét igazolja, hogy a 2017. májusi Tőkeakadémián pitchelő „Szemfüles" projekt novemberben már Szemfüles Preventív Kft-ként befektetői szerződést írt alá a Hiventures-szel, az inkubációs tőkeprogram keretében.